2021. április 16. - A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja
Köszönt a JCC Budapest – Bálint Ház a vetítéséhez kacsolt beszélgetésen.
A beszélgetés résztvevői:
Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással
Moderátor: Radnai Péter újságíró, a filmet forgalmazó
AMC International Central Europe kreatív producere beszélget.
Partnerek
Akiknek köszönhetően létrejött a vetítés.
A Centropáról
A Centropa 21 országban készített több mint 1200 életútinterjút holokauszttúlélőkkel. Ennek eredményeképpen létrejött egy olyan online adatbázis, amelyben egyszerre hozzáférhetők és kutathatók zsidó családok élettörténetei és a hozzájuk tartozó családi fényképek. Fontosnak tartottuk, hogy a túlélők elmondhassák, mi történt velük a holokauszt során, ugyanakkor a háború előtti és utáni életükre is kíváncsiak voltunk. Interjúalanyainkat arra kértük, meséljenek emlékeikről a gyermekkortól a felnőttkorig, a mindennapi élet vidámságaitól a legnagyobb tragédiákig. A történetek hol szórakoztatóak, meghatóak, elkeserítőek vagy tanulságosak - mind hiteles lenyomatai egy mára már szinte teljesen letűnt világnak.

Az utóbbi bő 10 évben pedagógusoknak segítünk abban, hogyan tudják a zsidó történelem és a holokauszt témáját személyes sorsokon keresztül bemutatni. Ennek érdekében oktatási anyagokat fejlesztünk, és rendszeresen szervezünk akkreditált tanárképző szemináriumokat, ahol lehetőséget teremtünk arra, hogy a tanárok megosszák egymással iskolai tapasztalataikat, és közösen dolgozzanak óraterveken és projektötleteken. Tudjuk, hogy pedagógusnak lenni sokszor nem egyszerű, és néha kifejezetten magányos feladat - ezért szeretnénk minden segítséget megadni tanárainknak ahhoz, hogy azt tehessék, amihez a legjobban értenek: felelős, aktív, érdeklődő állampolgárokat neveljenek.